Sweet dreams

Megint veled álmodtam.
Már majdnem egy éve nem beszélünk egymással, igazából talán 2 hónap hiányzik csupán abból az egy évből.
Sok minden történt velem ezalatt az idő alatt, ahogy te is átélhettél sok jót és rosszat.
Tudom, hogy egy szemét geci voltam és nem vagyok barátnak nevezhető, de még mindig úgy érzem, hogy nem csak az én alpáriságom okozta a barátságunk vesztét. Én csak teszteltelek. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy hajlandó lennél eljönni egészen idáig, hozzám, csak azért, hogy azt mondhasd, ne haragudj, kezdjük újra, mert fontos vagy nekem.
Én megtettem, és tudod nem azt sajnálom benne, hogy megtörtént, hanem azt, hogy felesleges volt.
Valahol mélyen belül tudom, hogy amikor csak valami szépet álmodok veled, te is hasonlóan álmodsz rólam vagy éppen akkor gondolsz rám, mikor én alszok. Én is van, hogy sokat gondolok rád. Vannak napok, hetek, amikor órák hosszat gondolkozok azon, mit lehetett volna máshogy csinálni.
Türelmesebbnek kellett volna lennem persze, de ha belegondolsz abba, hogy mennyire nagyon azt akartam, hogy megint minden a régi legyen, és te ignoráltál, ahelyett, hogy megmondtad volna kerek perec, hogy Delf, most offolni akarom a folyamatos beszélgetést, mert olyan kedvem van, akkor nem buktam volna ki azon, hogy felém se néztél.
Ha csak egyet kérhetnék, az lenne, hogy ne nézz rám halálra vált arccal, ha egy-egy animeconon összefutunk a folyosón. Mert baromi szarul tud ám esni, hogy elméletileg én sértődtem rommá magam, és te vagy az aki hirtelen sebességgel fordít hátat nekem, hogy nemcsak köszönni, rám nézni se legyen időd. Gondolom, hogy könnyebb mindent a sufniba dobni és menekülni.

Ezzel a gondolatmenettel felvezetve a lényeget, elmesélem neked, hogy mit álmodtam veled, még ha tudom is, hogy soha az életbe nem fogod elolvasni.

Egy általános iskolai farsang szintű animeconon voltam, valamiért konkrétan az általános iskolám folyosóit álmodtam meg csak animés emberekkel. Eléggé céltalanul bolyongtam, épp csak egy fél pillantást vetve az asztalok kínálatára. Egyedül voltam, magányos voltam, nem tudtam mit kezdjek magammal. Emlékszem, hogy voltak barátaim, de Barack eladó volt, Yem meg a párjával lézengett. Eldöntöttem, hogy kimegyek az udvarra, amit a tornaterem és a suli közötti folyosóról tudtam megtenni, de ahogy a folyosóra, a fényre léptem (a folyosó mindkét fala ablakkal volt borítva) megláttalak téged a hosszú, egyenes, piros hajaddal (mert számomra addig voltál önmagad, amíg át nem festetted a hajad arra a lehetetlen színre). Megláttál és mintha megfagytál volna, én úgyszintén csak sokkosan bámultalak, mire te elmosolyodtál, én meg annyira megkönnyebbültem, hogy rád vigyorogtam és oldalba böktelek nevetve. Ez után meg elhívtalak egy Bubu teára. A bökkenő csak az volt, hogy sehol se találtam a Bubu teást, mire húgom szólt nekem, hogy ne keressem, mert ez a rendezvény olyan low budget, hogy ki se jöttek. Aztán meg akartalak hívni valami másra, de felébredtem.

És megint a Bubu tea. Biztos emlékszel még rá, hogy hányszor hívtalak meg, hányszor vettem neked csak úgy spontán, mikor lekötött a rajzolás és 5 perced se lett volna sorba állni.
Egyetlen egyszer olyan jól esett volna, ha te hívsz meg engem.
Ezt el is mondtam neked olyan sokszor, egy 500 Ft-os (vagy 600, lényegtelen) szutyokkal tartoztál nekem, mikor én annyit költöttem rád, amennyit magamtól nem sajnáltam. És nem, nem felhánytorgatom, egészen egyszerűen fáj és szarul esik, hogy egyetlen teára nem voltam neked méltó.
Szeretném azt hinni, hogy nem csak kihasználtál annyi év alatt, hanem tényleg szerettél, mint barátot, de amikor csak eszembe jut, hogy azt a sok mindent amit próbáltam megtenni érted elintézted egy vállrántással, összeszorul a gyomrom és saját magamat kezdem utálni, amiért hagytam, hogy így megvezess. 70%-ban elveszítettem önmagamat. Nincs már meg az a határozottságom, ami vitt előre, nem érzem magam erősnek, vezetőnek. Nem adok tanácsokat, nem anyáskodok már senkin.

Csak úgy vagyok, létezek, néha jobban, néha rosszabbul, és még mindig hiányzik az, ami régen megvolt.

Nárciszgyermek

Mostantól amikor nem tudom milyen címet írjak, ezt fogom írni.
Viccen kívül, teljesen illik rám, amúgy is kapcsolódik a nárcisz virág a születésem napjához.

Szóval úgy érzem olyan pontjára értem az életemnek, amikor nem tudok mit kezdeni a helyzetemmel. Mivel nincs munkahelyem, így mostanra elfogyott a félretett pénzem, és nagyon nem akarok a szüleimtől kölcsön kérni. Persze az anyámtól amúgy sem kérnék, de apám biztosan adna, egyszerűen csak van bennem büszkeség és tartás, ami nem engedi, hogy random pénzt tarháljak akárkitől.
Az apám különben is csak egy félig ismeretlen nagybácsi szintjén létezik számomra, és kb csak annyiból áll a szeretete, hogy néha megdob egy kis plusz zsével.

A napom csúcspontja az volt, mikor párom hazaért a délutános műszakból és nekiállt geek/nerd stílusban bókolni nekem. Kedvencem a "Te vagy az én bug fix-em". És én ezt romantikusnak találom, mert magam is játékos kockaállatka vagyok.
Persze ha már ő így bókolt, gondoltam én is bedobom a flörtölés művészetét vagy a művészeti flörtölést.

Az alábbiak pattantak ki pihent agyamból:
- Be my Density (helyesen destiny)
- Te színezed ki az életem lineart-ját
- Veled szaturált az életem
- Te vagy a legfelső rétegem

Többre sajnos nem emlékszek, pedig összehordtam pár faszságot.

Egyébként a hétvégém az utazás előtti idegbajt eltekintve királyságos volt! Végre találkoztam azokkal a barátaimmal akikkel nagy ritkán és animeconokon tudok csak összefutni, csak így majdnem 4 nap party hard és szocializáció után egy napra úgy kioffoltam, mint annak a rendje. Hazaértem és konkrét off. Az a szomorú off, mikor tudod, hogy mindenki vár rád online, neked meg semmi kedved a világnak része lenni.

Utószó jogán, tök jó lenne, ha valaki rugdosna, hogy amíg itthon esz a fene és ráérek, kezdjek magammal valamit és legalább a a két kedvenc karakterem történetét kezdjem el leírni...

A karamellapuding gránátalmával omnomnom.

02.18.

Utazás előtt egy nappal mindig megbánom, hogy egyáltalán eszembe jutott az ötlet, hogy én több napra barátnőzni megyek.
Ne értsen félre senki, nagyon bírom a barátaimat, csak egyszerűen idegbeteg vagyok attól, hogy órákon keresztül utazgassak csomó cuccal, féltve a csomó cuccot, és parázni mit hagyok itthon. És ez csak egy 3 napos kis kiruccanás lesz. Képzeld el milyen, amikor nyaralni megyek...

Szóval éljen a social anxiety, éljen a lustaság és az utolsó pillanatban kapkodás.
Megint lett volna olyan sok tervem, hogy mit fogok csinálni, de nekem az utolsó pillanatban kell még nekiállnom ajándékot rajzolni, festeni és a többi, attól nem is beszélve, hogy 11 óra és még hajat is akartam mosni.
Persze van akinek nem jelent nagy gondot a hajmosás. Na az én hajam a derekamig ér és göndör. Képzeld el az arany szőrű bárányt a fejemen.
Na ha sikerült akkor képzeld el mit megszenvedek, mire átmosom annyiszor, hogy tényleg át van mosva, arról nem is beszélve, hogy balzsamot kell applikálnom rá kétszer egymás után, hogy még vizesen ki tudjam bontani. Ja és nem száríthatom a hajszárítóval, mert akkor egy szénakazal lesz a végeredmény. Szóval igen a hajmosás az arch nemesis-em.

A mai napon világossá vált számomra, hogy én a nárcisz gyermeke vagyok.
Amit a nárcisztikus anyám egész életembe tett velem, most csap igazán vissza, és nem tudok mit tenni ellene, mert még a messzi földön híres gyakori kérdések oldalon is csak annyit tanácsolnak, hogy távolodjak el és szorítkozzak minimális kommunikációra vele. Hát abból csak az lenne, hogy én miért kerülöm őt, meg miért nem hívom, BIZTOS NEM SZERETEM!!!4!4 Meg jönne azzal, hogy ő nem így nevelt engem, és most tönkretettem az életét, visszaadja a tanári diplomáját, estébé.
Azt már sikeresen elértem, hogy kb semmit nem mesélek neki arról, hogy mi van velem. De úgy konkrétan azt se tudja, hogy felmondtam, és két hónapja nincs munkám. Az apám a bűntársam, egyedül ő meg a testvérem tudják. Csak már most eljutottam oda, hogy a testvéremben sem nagyon akarok bízni, mert soha az életbe nem képes az én oldalamra állni anyánkkal szemben, és ez kezd kurvára irritálni.

Na de hogy legyen szép is a rosszban, csak azért is jó lesz a hétvégém. Bejárjuk Pest city őnagyságát, iszok Bubuteát, eszek sushit és mindenki bekaphatja. Főleg az anyám.

Hajnalok hajnalán

Ma igazán semmi értelmes nem történt.
De úgy konkrétan. Egy órás bevásárlást hajtottunk végre párommal, visszafele olyat játszottunk, hogy én mondtam egy autó márkát, ő meg megválaszolta rá, hogy milyen típusú emberek vesznek olyan autót. Volt egy pár gyöngyszem, azokat megosztom veletek is.

- Audisták.
- Nagyképű gazdagok
- Suzuki?
- Csórók.
- Opel?
- Nyomorékok. Komolyan hogy néznek már ki azok a kocsik?!
- Mercedes?*nevetve*
- Merci, BMW, egy kalap alatt az Audistákkal
- Toyota?
- Mindenkinél mindent jobban tudók. Viszont a Toyoták jók.
- Mazda?
- *gondolkozik* a Mazdások rendben vannak.
- Citroën?
- Francia buzik.
- Ford?
- Az az Amcsik kedvence.
- Nissan
- A nissanosok is rendben vannak.
- Honda?
- NA a hondások a legkirályabb emberek a földön.
- *röhög* És a Hyundai?
- A Hyundai meg a Kia megbízhatóak és jól néznek ki, szóval aki ezeket veszi az értelmes ember.

A teljesség igénye nélkül és előítéletektől nem mentesen nagyjából ennyi volt a hazáig sétáló beszélgetés. Estebédre meg csináltunk lasagne-t. Én csináltam a besamelmártást *büszkén kihúzza magát, mert amúgy nem tud főzni*.

Átlag kedd

Tegnap nem volt bejegyzés, mert Baracknál aludtam miután megnéztük este moziba A Fiút. Ami egyébként jó volt, de nem írom le bővebben, mert ez nem egy filmkritikus blogja.

Szóval itthon vagyok, elvagyok. Próbálok karaktert alkotni egy szerephez, de már most látom, hogy nem lesz a személyisége megfelelő a másik karakter mellé.
Pedig olyan jóra sikerült, még le is firkáltam.

Na de testvérem sikeresen lehúzott engem kedvileg, ugyanis mondta nekem, hogy megy ő is moziba. Megkérdeztem, hogy mit néznek, mi volt a válasz? (Bakker a címét se tudom, vissza kell néznem)
Hogyan legyünk szinglik.
Oké, biztos azért nem érdekel, mert én vele ellentétben nem vagyok szingli és nem is akarok az lenni, de mikor leírtam, hogy na azt hittem már Deadpool, akkor egyből lehúzott, hogy hát ő azt tuti nem fogja megnézni, mert milyen az már. Nem is tudom milyen már. Ultra epic és rohadt nagy királyság? Ja, pont olyan.
És megint azt érzem, hogy én vagyok a kívülálló, akitől szívességeket lehet kérni, de amúgy csak veszekedést kapok cserébe meg lebaszást. De persze azért csináljak már ilyen meg olyan ékszert gyurmából, mert kell a mari néni szomszédunokájának. Meg nekem van ebay-em, rendeljek már ezt meg azt és írjam a "számlához" ami ugye nem létezik, csak fizessem ki és örüljek, hogy örülnek.

Lehet csak én vagyok ilyen szélsőségesen elbaszott, de olyan jó lenne szó, nyom és minden egyéb nélkül felszívódni, hogy ne találjanak meg engem, mert halálra idegelnek, ezzel, hogy engem állítanak be nyomoréknak.

Kell egy pszichológus. Szerintem legalább 3 különböző mentális szarra diagnosztizálna, ha elmesélném milyen emberek vettek körül jó 20 évig.

Valentin

Hát igen, kimaradt pár nap a bejegyzésekből.
De őszintén szólva nem is tudtam volna mit írni, nem igazán történt velem semmi extra.
Az anyám azóta is hülye, a barátnőmmel, aki nagyon fake-nek tűnik nem kifejezetten tudtam megbeszélni a dolgokat. Mármint srsly leírok két oldal bocsánatkérést, és nem hajlik a bocsánatra akkor miért próbálkozzak? Le is szarom, csak akkor mondaná, hogy nem kellek neki, mint barát és tovább is lépnék probléma nélkül. Tök jó, hogy egy csomó cucca nálam van. az is tök jó, hogy egy csomó szart megcsináltam neki, és nem lesz semmi viszonzás.
Nem baj, megszoktam már.
Actually én is voltam már ilyen bunkó, amikor küldött nekem egy rahedli édességet egy olyan személy, aki úgy leoltott és megtaposott azzal amit írt, hogy életem nem volt utána 2 hétig.
Na az egy szép történet, de nem hiszem, hogy ide felkerül. A múltat már nem érdemes felpiszkálni.

Csak hogy írjak valami szépet is, tegnap megnéztem a Deadpoolt! És holy moly, ebből a csávóból ennyi nem elég. Örvendezek, hogy bejlentették a következő filmet is, megint lesz mit várni.

Szerep-fronton is tök jó az élet, Carol ment meg a magamba fordulástól. Annyira jó irányt vett a szerep, és annyira jó karaktert kreáltam hozzá, hogy nagyjából mindegy milyen hangulatom van, tudok játszani vele. Éljenek a disszociatív személyiségzavaros karakterek.

Ma meg valentin nap. Az egyik részem utálja és teljesen feleslegesnek tartja ezt az "ünnepet" egy másik, romantikus részem meg odáig van az ötletért, hogy étterem meg shit.

"Hajnal" 6

Túúlságosan reggelnek mondható hajnali 6 múlt pár perccel, én pedig az amúgy 25 fokos lakásban fázok! Ez már csak azért is szokatlan, mert alapjáraton nem vagyok egy didergő ember, ráadásul a 25 fok az 25 fok. Mondjuk anyáméknál 15 fok volt az átlaghőmérséklet és elképzelhető, hogy megfáztam éjjel 4 takaró alatt...
Na mindegy, nem hagynak aludni a negatív gondolataim. Pedig sok mindent megtennék azért, hogy ne rágjam magam olyan dolgok miatt, amikről -szerintem- nem én tehetek.
Most úgy minden összejött. Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan kibukok, még csak most kezdtem el vezetni ezt a blogszerű valamit és már tele van depressziós deepshit-ekkel.
Nem is tudom ezt a bejegyzést miért kezdtem el írni. Igazából annyira korán van még, hogy senki se írt még, hogy ébren van. Így egyedül vagyok, magányosnak érzem magam, a magányból meg az következik, hogy le akarom kötni magam. Erre jó ez a blog ba-dum-tss.

Tudom, hogy tulajdonképp senkit sem érdekel mit írok ide, ezért azon gondolkoztam, hogy kis részletekben -talán- nekiállnék történetet írni és ide posztolgatnám a kész fejezeteket. Viszont amilyen lusta vagyok, teljesen feleslegesen állnék neki, mert magamat ismerve nem fogom befejezni úgyse. Kitartásom a nulla felé konvergál.
Viszont kis szösszenet írásokat ilyen párszáz szavasakat fogok írni, mikor olyanom van.

Remélem ma este már csak annyit fogok írni, hogy milyen jó volt a napom. -hahahahahaha-