02.07.

Ez a hétvége annyira hihetetlenül pocsék volt, hogy nem tudok értelmes címet kitalálni a bejegyzésnek.
Egy biztos, jobban tettem volna, ha nem megyek anyámékhoz haza.
A helyzet az, hogy van egy tőlem 3 évvel fiatalabb édestestvérem, aki fősulira jár, és vagy egy mostohahúgom, aki takony általános iskolás. Na én nem szeretem a gyerekeket főleg úgy nem, ha 10+ év korkülönbség van köztünk és a kis gyökér úgy viselkedik, mint egy egyke 5 éves...
Szóval nekem sikerült úúúúgy megbántanom az egyke 5 évesként viselkedő általános iskolást, hogy majdnem, hangsúlyozom MAJDNEM elsírta magát. Pedig csak elvettem tőle a rohadt drága cuccaimat, amiket majdnem levert az asztalról az ölébe. A saját drága, műalkotásaimat, amikhez érzelmileg anyagilag és minden egyéb szinten kötődök. Ebből akkora balhé lett, hogy anyám leállt velem veszekedni, hogy egy szívtelen, gonosz picsa vagyok, mert így nem lehet egy gyerekkel viselkedni, mert ő nem erre nevelt engem, meg mi lesz majd ha más gyerekével is ezt csinálom, meg olyan kiállhatatlan kretén szar vagyok, mint a papám, és velem nem lehet kompromisszumra lépni, mert mindig csak nekem lehet igazam.
És a vicces része az egésznek, hogy hiába ismételgettem, hogy nem érzem, mi olyan hihetetlen szörnyen borzasztó abban, hogy a 100 ezreket érő cuccaimat egy haragos szó nélkül elteszem, csak azt kaptam folyamatosan a pofámba, hogy én vagyok a gonosz, és nem tudja elhinni, hogy így bánok egy érző, lélegző, élő személlyel, mikor a szarjaim csak tárgyak és nem lehetnek fontosabbak egy embernél, és mikor eljutottam arra a szintre, hogy már zokogtam, hogy fejezze be, és bocsánatot kértem azért is amit nem tettem, akkor kijelentette, hogy hát na, néha meg kell fogni a lábam és le kell rángatni a földre mert nagyon el vagyok szállva és nem tudom hogyan működik a világ.
RLY??
Kösz anya. Tényleg, annyira jó, hogy kéthavonta egyszer egy hétvégére megyek haza és akkor is egy kurva kölyök majdnem sírása miatt zokogom álomba magam, és az a kurva kölyök még csak nem is a kibaszott gyereked. Köszi tényleg.
Köszi, hogy karácsonykor is képes voltál random lelépni otthonról, mert neked ki kellett sétálnod magadból a sírást és órákig zavarásztunk téged én és édestestvérem a sötétben, hidegben, KÖDBEN. Köszi, hogy én vagyok az, akinek mindig a lelkedre kell beszélni, mikor kitalálod, hogy felesleges vagy és meg akarsz halni. Olyankor bezzeg én vagyok az aki jónak látja a világot.
Köszi, hogy a rohadt mostohatestvéremet véded, aki az idegeidet karmolja le az arcodról, míg bele nem pusztulsz lelkileg, mikor én vagyok az aki a holdig elmenne, hogy szerezzen egy csillagot, ha attól boldog lennél örökre, de jól van anya, taposs csak meg, annyival is kevésbé leszek emberi lény. Legközelebb már lehet csak mosolyogva közlöm, hogy köszönöm, hogy ténylegesen is egy gonosz szörnyet csináltál belőlem.

Csodálkozik még valaki, hogy nincs bennem empátia mások felé?
Remélem nem.

Szépjóéjszakát. Így egybe.

Depintek

Összevontam a Depi és a Péntek szavakat címnek, szerintem zseniális, ha több ilyen nyelvújító lenne az országban, lehet nem lennének elviselhetetlenek a nyelvtanórák.
Viccet, szarkazmust és minden egyebet félretéve, rám tört a random depi roham.

A tegnapi sok-sok minden felgyűlt, leülepedett, a düh átváltott csalódottságba, az meg keserűségbe és most addig ebben a semmilyen, de szomorú érzelmi gödörben leszek, amíg el nem múlik.

A baj csak az, hogy azokkal nem beszélgetek a bajaimról, akik okozzák, mert annak csak az lenne a vége, hogy összevesznék velük vagy megbántanám őket annak rendje és módja szerint, pedig most kivételesen ÉN vagyok a sértett.

De nekem még ebben a sértett helyzetben is önzetlen idiótának kell lennem, és megkímélve másokat magamba fordulok.
Pont most olvastam tömbön inglishül, hogy ha valami fáj, akkor azért fáj, mert számít. Ennél rosszabbat és találóbbat a mai napon csak egyet olvastam, azon majdnem elkezdtem bőgni, szó szerint bemásolom, más is sírjon rajta ne csak én.

"Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez:  az emlék az egyetlen dolog, ami nem változik, mikor minden más igen."

 Utálom mikor megváltoznak az emberek. Nehezen viselem, főleg mert én nem érzem magamon, hogy változok. Én inkább csak felkapok egy tökéletesített, fényesre sikált viselkedésmintát és aszerint teszek. Néha az az érzésem, hogy minden barátomnak fenntartok egy külön személyiséget, ami a legjobban hasonlít az általuk alkotott tökéletes barátképhez. Abban sem vagyok olykor biztos, hogy mikor ide írok akkor én írok-e egyáltalán vagy csak egy éppen aktuális maszk, ami rágyógyult az arcomra.
Mindig azt hittem, hogy olyan jól ismerem magamat, mint senki mást a világon, és mindig rá kell döbbennem ilyenkor, hogy fogalmam sincs, ki vagyok, merre tartok, mit akarok, kit akarok. Az indokok, amik máskor olyan elképesztő lendülettel, hihetetlen motivációval visznek előre, most olyan elmosódottak, mint eső után a krétarajz.
Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész csak átmeneti állapot, a visszakacsintgató régi depresszióm árnyéka, akit ezerszer is legyőzhetek, akkor is visszaköszönget ha ennyire összecsúszik minden.
Olyan, mint amikor egy olyan emberrel kell találkoznod, aki egykor a legjobb barátod volt, de azóta ezt csak ő hiszi így, te meg már attól is rosszul vagy, ha meglátod. Tulajdonképpen már az is so-so segít, hogy mindezt leírtam. Így legalább nem rágom magam az egészen, anélkül, hogy bárkit is szidnék, megkönnyebbülés leírni, hogy mit is érzek, előzmények, ócsárolás és durva káromkodás nélkül.
Barack nemsoká megérkezik, és nem leszek tovább egyedül :)

Helyzetjelentés, rinya és egyéb faszság

Ma kivételesen volt szociális életem. Egyből vissza is sírtam félig a tegnapi semmit.
Barack átjött, általában egy hétig nálam szokott csövelni, mikor párom délutános műszakban van, addig se vagyok egyedül. Szóval tök jó chill beszélgetés, tv-zés, boltozás volt az alap koncepció mára, ő hozott nekem kaját, elmentünk postára, onnan boltba, aztán beültünk a tv elé és közben beszélgettünk. Ezzel nem is lett volna semmi baj, minden tök jó volt, amíg Barack el nem döntötte, hogy így egy hét után ráír arra a barátnőszerűségre, akit igazából én se tudok már hova tenni. Tudniillik nekik van cserekereskedelemből származó ügyük. Nem mennék bele, nem az én dolgom szerintem, hogy blogban kitárgyaljam más dolgát, de az, hogy az ő ügyükbe is ENGEM rángat bele ez a csaj kiborított rendesen. Főleg mikor egyik pillanatban állít valamit, aztán homlokegyenest mást mond, és miközben Barack olvassa fel nekem a szarokat, én is reszketek az idegtől meg ő is, legyen annyi annyi türelem bennem, hogy ne írjak rá abban a pillanatban, hogy számon kérjem, mi a fasz baja van velem, mikor amúgy a seggét is kinyaltam.
Mint említettem bejegyzésekkel ez előtt, nekem nincs empátiám a vinnyogó életunt mindenbenhibátkeresekésmindenkivelbajomvan emberekkel és rohadjak meg, ha ennek a bizonyos csajnak is nem elpofáztam volna már többször, hogy én nem úgy vagyok empátia mentes, mint ő, hogy csak mondja meg állítja, és közben az útszéli kismacskával is együtt érez, én tényleg nem érzem át, hogy neki mikor mi baja van. Sőt általában próbálom elviccelni a bajait, hátha rájönne, hogy tényleg nem fogom megsajnálni, hogy órákig azt tárgyaljuk, ki utánozza éppen őt, ki bántotta meg, ki kezelte úgy, mint egy senkiházit, ki cseszte fel online vagy ki szarja le éppen a fejét. Hát most én szarom le, sajnálom.
Nem szeretem, ha kritizálnak a hátam mögött. Ez a csaj megtette, méghozzá a legjobb barátnőmnek. Mintha nem lenne evidens, hogy minden infó visszajut hozzám, még ha nem is azonnal, de Barack nem szeret úgy titkolni előlem, hogy közben én fontosabb vagyok neki mint a kitárgyalt csaj, tehát addig a pontig, hogy elkezdődtek a problémák, Barack titkolt előlem szinte mindent, hogy ne legyen köztem meg a meg nem nevezett csaj közt konfliktus. De nekem már akkor is problémám van valakivel, ha a legjobb barátnőmmel cseszik ki, aki nem érdemli meg.
És még neki áll feljebb és ő játssza el a hattyú halálát meg a mártírkodó szerencsétlent. Hajrá, senki se fog megsajnálni, főleg úgy nem, hogy hazudsz össze vissza, úgy, hogy még te is belekavarodsz, és hazugságot állítasz rólam is a legjobb barátnőmnek. BRÁFÓ, TABZS ZÉB VLOT.

Őszintén, olyan szívesen ráírnék, hogy mi a fasz baja van, mikor a fél karomat is odaadtam már neki baráti jószándékból, annyi a bűnöm, hogy nem vagyok vevő a szenvedéseire.

Ja és a mai nap is szerep nélkül telt el. De szerintem nem fogok Yamre várni, sőt meg is írom neki, hogy ne erőltesse a dolgot, és ne ígérje meg, mert nekem meglehetősen rosszul esik, hogy beígéri, de aztán szó nélkül annyiban marad. Ha csak annyit írt volna, hogy sry bro, ma nem jön össze, mert nincs ihlet, azt mondom, keine problem, megyek Aura Kingdomozni és akkor nem úszik el a napom a semmivel.

Remélem a holnap már értelmesebben telik majd. A hétvégét anyámnál töltöm, szóval írni lehet nem lesz időm, de ha mást nem vasárnap írok egy összegzést.

Bye bye

Délutáni katyvasz

Folytatva a reggeli szenvedésem semmitmondó mivoltát, jobb dolgom úgysincs alapon, árasztom a deepshit gondolatokat, próbálok művészkedni, random emberekkel beszélgetek és közben folyamatosan elfelejtem, hogy kávét akartam csinálni magamnak, de már mikor?
Ahogy elhaladok a vízforraló mellett, mindig benyomom a gombját, hogy csináljon nekem forróvizet a kutyulóshoz, aztán mindig csak bejövök és elvagyok, a víz meg kihűl a fizika rendje szerint.
Szóval ja, még mindig nem ittam kávét, de jól esne, mert a közérzetem is szar, meg a kedvem is alapból és a "csak szívom a levegőt" szintet lassan elérem.

Mai nap zenéje:

Valahogy ráéreztem, hogy ma úgysem fogok szerepezni. Egyszer akár okoslottózhatnék is, hátha sorban megnyerném mindet ekkora ráhibázással. Viszont történt olyan is amire nem számítottam, rám írt egy csaj, akivel nagyon ritkán beszélek, lévén egy kisebb hobbi tagjai vagyunk mind a ketten, de valahogy túl közeli barátságba sose voltunk, plusz az egészre rátett egy lapáttal az is, hogy egy másik barátnőm összeveszett vele és persze nekem az ő pártjára kellett állnom, mert az kötelező... -látványos szemforgatás- Igaz, hogy én csak összeszólalkoztam vele, meg leírtam a véleményemet, de nem gondoltam volna, hogy azok után ő ugyanúgy félre tudja seperni az egész ügyet, ahogyan én szoktam, de megtette, és tök jót el tudok vele beszélgetni. Mondjuk az is igaz, hogy én az a fajta ember vagyok, akivel nem érdemes rosszban lenni.

Ezt a fentebbi kijelentést egyik volt legjobb barátnőm is gyakran megérezheti, mikor nincs kihez fordulnia, ha kell valami, nincs ember aki tanácsot adna és nem csak bólogat, mint az a bizonyos bólogatós kutya, és talán ami a legjobban hiányozhat belőlem bárkinek az, hogy viszonylag sok mindent meg tudok csinálni és így sok mindenkinek sok mindent ingyen csinálok, "a barát az barát" alapon.
A másik része ami miatt nem éri meg rosszban lenni velem, kiteljesedik annyiban, hogy bosszúálló vagyok, hirtelen haragú vagyok és ha valaki nem hagy békén, akkor robbanok.

Végszóra visszatért Yam. Szóval most ezt le is zárom és iszok egy kávét.

Reggeli katyvasz

Frissen, kipihenten, már hazugsággal indítom a napot. Jó szokás szerint 6-7 órát sikerült aludnom, kezdem úgy érezni, hogy nagyobb szopás itthon lenni egész nap, mint dolgozni vagy suliba járni. Így se úgy se pihenem ki magam, de pénzt se keresek és okosabb se leszek önmagamnál.

Mondjuk így is olyan hülyeséget álmodtam, hogy 3 millára büntettek, mert egy számlát rosszul állítottam ki... Komolyan ennyire azért nem vágyok a munkahelyem után pls, de azért a tanulság megmaradt bennem, sose állíts ki számlát!

Ma annak a gondolatnak a fényében ébredtem, hogy egész nap semmit se fogok csinálni csak szerepezek (minden valamire való animés szerepezik nem? de.) Valahogy már most körvonalazódik bennem, hogy ha nem is teljesen, de félig biztosan bebukik ez az elképzelés. Ebben az egy dologban mindig optimista akarok lenni, de csalódni rosszabb, mint úgy létezni, hogy nem készülsz rá.

Elméletben 3 állandónak mondható szereptársam van.

• Caroline, aki simán visszaírna egyből, ha írnék neki egy reagot, de napokig játszottunk folyamatosan és nem érzem ahhoz az erőt most. Bár köcsög se akarok lenni, lehet csak visszaírok ma.
• Emi, aki két mondatos reagokkal kápráztat el, és tudom, hogy napokig nem írtam vissza neki, mert egyszerűen elment a kedvem az egésztől (én szeretek baszott sokat írni na), de azóta már visszaírtam, mégsem kaptam választ. 2-3 mondatot nem olyan nehéz leírni nem? Oké, végül is bárki lehet elfoglalt, főleg ő.
• Yam, akinek akkor is visszaírnék egy reagot, ha a szakadék szélén hintáznék a kisodródott kocsimban! Igen, szeretek vele játszani. Csak ő ritkán szeret játszani, így legalább nem unok rá a sztorira. Minden rosszban van valami jó is. Szóval míg Carol meg Emi amolyan töltelék szerepesek, addig nekem Yam a "real OG".

Én valami ismeretlen, felfoghatatlan oknál fogva mindig a szerepes barátaimmal szoktam összeveszni, ha olyanom van, és ezért nem is nagyon szeretek barátokkal szerepezni. Legalábbis egyik legjobb IRL barátnémmal pont azért nem szerepezek, mert nem akarom elcseszni a barátságunkat. Tegnap már azt hittem Carolnak adok egy virtuális nyaklevest, mikor megint leírta, hogy ő milyen szerencsétlen. De persze nem úgy gondolta, ahogy én értelmeztem. Hogy lehet ezt máshogy érteni? 

Meg fog jönni, nyűgös vagyok és kedvetlen, és az emberek még leállnak ilyen mondatokat írni nekem, hát nem tudom miért csodálkozik bárki is, hogy másodpercek alatt felhúzom magam az ilyeneken. 

Nem hiszem, hogy ma még történik majd velem bármi is, de ha igen, úgyis írok róla. 

Addig is piszi puszi. 

XXX

Kedves Naplóm, kedves idetévedt Olvasók!

Eldöntöttem, hogy tumblr-ről átköltöztetem ide a blogolós szerencsétlenségemet, mert a tumblr szar.
Akkor is szar, ha te nem értesz egyet velem.

Szóval kezdjük ott bevezetésnek, hogy az életem jó. Mármint komolyan, ez a hely nem egy picsogós érvagdosós emo sztereotípiára épített emberről szól, ennek ellenére ide gyakrabban akkor fog bármi is kikerülni, ha valami történik velem. Pontosítok, ha valami történik az életunt internetes barátaimmal és exbarátokkal. Ja, mert én általában optimista és jókedvű lény vagyok, de ezek az önző emberek legtöbbször lehúzzák minden jókedvemet.
Ha véget ér egy barátság, a normális emberek csak elválnak csendben, de a nem normálisak, mint én, úgy szakítanak, hogy általában hisztisebb egy barát szakítás, mint egy párkapcsolati wth. Így nagyon sok mesélni valóm és elképesztően hajtépő online kalandom van a legtöbb ilyen "levált exbaráttal".

Annyit érdemes tudni rólam, hogy ha csak nem állok iszonyatosan közel egy baráthoz (legjobb baráti szinten vagy néha még úgy sem!) akkor egyszerűen nem vagyok képes lelki szinten empátiát érezni akkor se ha valami baj van és akkor se ha valami nagyon jó történik.
Általában megjátszom, hogy együtt örülök velük és próbálok tanácsot adni, ha valami rossz történik az életükben, de egyébként nem tudok vigasztalni és nem is akarok, az érzelmi intelligenciám lehet veri a krumpli szintjét. Bár a krumpli megértőbb lehet.
Általában olyan jól játszom a jó barát szerepét, még úgy is, hogy ezer meg egyszer elmondom mindenkinek, hogy nem tudok együtt érezni, hogy igazából észre sem veszik, hogy fogyatékosságaim vannak ebből a szempontból.
Ez egy olyan fogyatékosság, amivel nehéz együtt élni. Nem olyan, mintha nem lenne kezem, de egy olyan szociális képesség, amire szükségem lenne ahhoz, hogy ne szóljanak meg a tulajdon barátaim, hogy miért nem örülök velük, miért nem babusgatom őket. Mert igen, engem gyakran megszólnak. Úgy értem kicseszettül rendszeresen. És akkor így mondja bárki is a szemembe, hogy mindenkit olyannak kell elfogadni, amilyen. HAH képen röhögök mindenkit aki ezzel jön nekem.

Még egy dolog, amit a fogyatékosságaim listájára írok; fájdalmasan, nyersen őszinte vagyok, ha valaki felhúz. Ezért az emberek többsége már az aurámból, az attitűdömből leszűrni, hogy nem baszakodok senki lelkivilágával. Ettől persze az emberek, főleg a tizenéves kislányok, beparáznak. Nem hibáztatom őket, elsőre lehet félni tőlem, bár nem öltem még embert, de jobb az elővigyázatosság. Azt viszont nehezen tolerálom, amikor éves ismertséggel rendelkező egyének azzal jönnek, hogy félnek tőlem. Komolyan aki para miattam annak GTFO. Nincs szükségem olyan emberekre akik összefossák magukat, ha ki kell lépni a monitor mögül a napfényre, találkozni velem IRL szemtől szemben.

És akkor van még egy dolog, amire kifejezetten érzékeny vagyok.
Van az a mondás, miszerint "Madarat tolláról, embert barátjáról." na ez a legnagyobb geciség amit a szólások és közmondások könyvből idézni lehet. Én egyszerűen nem viselem, ha megítélnek a barátaim miatt. Mármint oké, ítélj el, nem érdekel, de az kifejezetten undorító, mikor valaki azért szakítja meg a barátságot, mert én épp olyan emberrel kezdtem beszélgetni, akit ő nem bír. Óvoda ez vagy mi a rák?! És most valaki megerősíthetne azzal, hogy igen Delfina, az. És akkor elfogadnám, hogy én vagyok a selejtes, de az a legszebb, mikor pozitív megerősítést kapok emberektől arra vonatkozóan, hogy márpedig az én világszemléletem nagyon is korrekt, és bizonygatják, hogy ők ugyanúgy egyetértenek velem, aztán mégis a szavuk ellen tesznek.

És ezzel át is térhetünk a következő pontra, KÉTSZÍNŰSÉG.
Kétszínű vagy? Menekülj előlem! A kétszínű embereket pofán tudnám csapni akárhol. Persze igazából nincs olyan, hogy egy ember ne legyen egy minimális szinten kétszínű, mert azért vannak olyan titkok, füllentések, amik előre visznek a fejlődésben, így ha te épp 2 árnyalata vagy az 50 skálás szürkének, spongyát rá, szerintem én is két szürke árnyalat lehetek, de amikor valaki egyszerre kék és piros, ott bajok vannak. Nagyon nagyon nagy bajok és az a legszomorúbb az egészben, hogy több éves barátságomat is tette már tönkre az, hogy nem vettem észre egyből, hogy mekkora kétszínű picsa akivel barátkozok. Mikor a kicsi ujjaikkal leírják, hogy mennyire fontos vagy nekik, és annyira nem képesek, hogy egy veszekedésnél, mikor vérig sértődsz, írjanak egy sms-t vagy egyáltalán csak megmagyarázzák, hogy hogy is gondolták ezt konkrétan. All talk, no act.

Összefoglalva én egy empátia hiányos, ebből következően fájdalmasan őszinte, kétszínűséget és igazságtalanságot nem tűrő ember vagyok. Akinek nem tetszik, ott az X gomb, és viszlát.

Delfi voltam, hajnali fél 2 van, jóéjt mindenkinek, de különösképp nekem.