02.07.

Ez a hétvége annyira hihetetlenül pocsék volt, hogy nem tudok értelmes címet kitalálni a bejegyzésnek.
Egy biztos, jobban tettem volna, ha nem megyek anyámékhoz haza.
A helyzet az, hogy van egy tőlem 3 évvel fiatalabb édestestvérem, aki fősulira jár, és vagy egy mostohahúgom, aki takony általános iskolás. Na én nem szeretem a gyerekeket főleg úgy nem, ha 10+ év korkülönbség van köztünk és a kis gyökér úgy viselkedik, mint egy egyke 5 éves...
Szóval nekem sikerült úúúúgy megbántanom az egyke 5 évesként viselkedő általános iskolást, hogy majdnem, hangsúlyozom MAJDNEM elsírta magát. Pedig csak elvettem tőle a rohadt drága cuccaimat, amiket majdnem levert az asztalról az ölébe. A saját drága, műalkotásaimat, amikhez érzelmileg anyagilag és minden egyéb szinten kötődök. Ebből akkora balhé lett, hogy anyám leállt velem veszekedni, hogy egy szívtelen, gonosz picsa vagyok, mert így nem lehet egy gyerekkel viselkedni, mert ő nem erre nevelt engem, meg mi lesz majd ha más gyerekével is ezt csinálom, meg olyan kiállhatatlan kretén szar vagyok, mint a papám, és velem nem lehet kompromisszumra lépni, mert mindig csak nekem lehet igazam.
És a vicces része az egésznek, hogy hiába ismételgettem, hogy nem érzem, mi olyan hihetetlen szörnyen borzasztó abban, hogy a 100 ezreket érő cuccaimat egy haragos szó nélkül elteszem, csak azt kaptam folyamatosan a pofámba, hogy én vagyok a gonosz, és nem tudja elhinni, hogy így bánok egy érző, lélegző, élő személlyel, mikor a szarjaim csak tárgyak és nem lehetnek fontosabbak egy embernél, és mikor eljutottam arra a szintre, hogy már zokogtam, hogy fejezze be, és bocsánatot kértem azért is amit nem tettem, akkor kijelentette, hogy hát na, néha meg kell fogni a lábam és le kell rángatni a földre mert nagyon el vagyok szállva és nem tudom hogyan működik a világ.
RLY??
Kösz anya. Tényleg, annyira jó, hogy kéthavonta egyszer egy hétvégére megyek haza és akkor is egy kurva kölyök majdnem sírása miatt zokogom álomba magam, és az a kurva kölyök még csak nem is a kibaszott gyereked. Köszi tényleg.
Köszi, hogy karácsonykor is képes voltál random lelépni otthonról, mert neked ki kellett sétálnod magadból a sírást és órákig zavarásztunk téged én és édestestvérem a sötétben, hidegben, KÖDBEN. Köszi, hogy én vagyok az, akinek mindig a lelkedre kell beszélni, mikor kitalálod, hogy felesleges vagy és meg akarsz halni. Olyankor bezzeg én vagyok az aki jónak látja a világot.
Köszi, hogy a rohadt mostohatestvéremet véded, aki az idegeidet karmolja le az arcodról, míg bele nem pusztulsz lelkileg, mikor én vagyok az aki a holdig elmenne, hogy szerezzen egy csillagot, ha attól boldog lennél örökre, de jól van anya, taposs csak meg, annyival is kevésbé leszek emberi lény. Legközelebb már lehet csak mosolyogva közlöm, hogy köszönöm, hogy ténylegesen is egy gonosz szörnyet csináltál belőlem.

Csodálkozik még valaki, hogy nincs bennem empátia mások felé?
Remélem nem.

Szépjóéjszakát. Így egybe.